[0:35]Mielőtt elkezdenénk a 18. századi Magyarországnak a Rákóci szabadságharc utáni történetéről beszélgetni, mesélek önöknek valakiről, akinek a tragédiája viszonylik a szabadságharc idejére. És akiről manapság van, aki azt állítja, hogy nem is létezett, csak kitalált személy, valamiféle legendás alakja lőcse városának. Mert, hogy Lőcsén vagyunk, a fekete városban. Ugye emlékeznek a regényre meg a tévéfilmre? De mi most egy másik regény miatt jöttünk ide. Hát itt van ő a Lőcsei múzeumban ez a fehér ruhás hölgy, aki az egyik kezét a kulcslyukon tartja, vagy talán a kilincsen. A másikkal meg úgy tesz, mint aki hívogat valakit. Ő a Jókai által regényhőssé formált lőcsei fehér asszony. Aki a legenda szerint azonos a valóban létezett Korponai Géczi Juliannával. Azzal vádolták őt, hogy 1710-ben, amikor a Labancok ostrom alá vették Lőcse városát, akkor titkos alkut kötött az ellenséggel, és ezen a kis kapun keresztül, ami akkor a város falában volt, beengedte őket a városba. Hát így foglalták volna el a császári csapatok Lőcse városát 1710 február 13-án. Valójában Korponai Néni, akinek a férje és az apja is Kurus Tisz volt, csak leveleket közvetítette a védők és az ostromlók között, de hát ez is bőven elég volt ahhoz, hogy a közvélemény, meg az ebben a teremben üléseső városi tanács is Lőcse árulójának tartsa őt. Bár ezt talán köszönhető a Mercurius Veridicus című időszakus Kuruc hírlapnak is. Hiába, a média már akkor is. A lap ugyanis szó szerint idézem, egyetlen ledér nő személy számlájára írta Lőcse elfoglalását. De a 18. század Mata Harijáról kialakult képhez az is hozzájárult, hogy a Szatmári megegyezést követően 1712-ben Korponainé feljelentést tett Pafi János császári tábornoknál, miszerint neki bizonyítékai voltak Rákóciék összeesküvéséről, bár állítása szerint a leveleket félelmében elégette. A vallomása azonban annyi ellentmondást tartalmazott, hogy gyanússá vált. Ezért császári bíróság elé állították. Itt a régi Győri Városháza pincéjében kínvallatásnak vetették alá, és végül Győr Piac terén, a mai Széchenyi téren 1714 szeptember 25-én lefejezték a Lőcsei fehér asszonyt. Persze a romantikus Jókai szerint az összeesküvők nevét akarták volna megtudni tőle, de ő a kínzások alatt sem vallott, így végül a regényben legalábbis hőssé magasztosulva halt meg. Bár Rákóci az emlékirataiban tényként állítja, hogy Korponainé engedte be a Labancokat Lőcsére, sőt azt is, hogy az asszony a Lőcsei parancsnok, András István kuruc tábornok szeretője volt. Na de hát a nagy fejedelem csak nem lehetett jelen minden egyes házasságtörésnél nem, így aztán ezt a feltevését nem igazolja semmi. A hölgy kínvallatása pedig eredménytelen volt, így aztán valószínűleg soha nem tudjuk már meg, hogy kettős ügynökként vagy ártatlanul halt meg. Na már persze természetesen a házasságtöréstől eltekintve ártatlanul. A Lőcsei fehér asszony.
[3:51]Tapasztalat volt, tudom, hogy előbb vagy utóbb, de inkább előbb elveszti a nézők érdeklődését az a előadó, aki számokat és adatokat halmoz. De ha 18. századi Magyarországról beszélünk, akkor talán nem érdektelen mégis néhány számmal kezdeni mondandómat. Egyáltalán mekkora volt ez az ország? Mai fogalmaink szerint igen nagy, mert a területe több volt, mint 320000 négyzet km. Azt tudjuk, hogy ma 100000 alatt van Magyarország területe. És hányan voltunk? 1790 körül az ország lakossága átlépte körülbelül 10 milliót. Nos ez is sok-e vagy kevés? Hát ha a világhoz viszonyítjuk, akkor nem olyan sok, mert körülbelül 1 milliárd ember élt a földön akkor. Ha Európához viszonyítjuk, akkor elég sok. Akkori Európában különböző becslések vannak, de 190 milliónál többen nem éltek. És hogyha akkori legnépesebb Európai országhoz viszonyítjuk, Franciaországhoz, annak körülbelül 23-24 millió fő volt a lakosságszáma. Magyarország tehát a kora Magyar Királyság nagynak számított területileg is, és elég népes országnak számított. Sokkal nagyobb volt például Brandenbur, Poroszország akkoriban, sokszor nagyobb volt, mint Hollandia, körülbelül akkora, mint Nagy-Britannia. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a népesség száma 18. század első felében 1710 és 1750 között birodalmi szinten nem nőtt, hanem csökkent. Ugyanis a török kiűzése előtti és utáni években hatalmas pestis járvány pusztította a birodalomban sokfelé, így többek között 1679-ben Bécsben is. Ez alkalommal történt, hogy egy Ágoston, vagyis Augustin nevű öreg muzsikus egy alkalommal annyira berúgott, hogy beesett a kanálisba és elaludt. A pestises hullákat az utcáról összegyűjtő hulla szállítók erre őt bedobták a tömegsírba, ahol felébredve rágyújtott arra a nótára, hogy, ó, drága Augustin, Augustin, Augustin, gondolom a hulla szállítók legnagyobb rémületére. Csodák csodájára nem kapta meg a pestis. A részeges muzsikusra. Augustin fából faragott szobra emlékeztet itt a régi Húspiacon álló Greekum Base nevű étterem homlokzatán. Magára a pestis járványra pedig ez a Szentháromság oszlop, amelyet a járvány elmúltával a császár fogadalmából emeltek itt a Bécsi Grábennen 1688-ban. A járvány azonban a 18. században újra és újra visszatért Magyarországon is. Ahol a Rákóci szabadságharc végén, majd 1738 és 42 között több mint 300000, több mint 300000 ember halt meg pestisben. Érthető, hogy ahol elmúlt a járvány, ott hálából fogadalmi oszlopokat állítottak, amelyekhez a Bécsi Szentháromság oszlop megadta a mintát az egész ország számára. Kis települések kevésbé díszeseket, a nagyobb városok pedig olyan barokk szobor együtteseket emeltek, mint például itt a Budai várban a Mátyás templom előtt álló szobor, amelyet egy korábbi fogadalmi oszlop helyén 1713-ban állítottak a Budai polgárok hálából a járvány elmúlásáért. Közadakozásból. Ezt jelzi a dombormű is a szobor oldalán. Ami ma itt áll, az már másolat, a megkopott eredeti a Kiscelli Múzeumban látható. Ha a közösségnek több pénze volt, akkor fogadalmi kápolnát is építettek a pestis szenteknek. Itt ez esetben Szent Rókusnak és Szent Rozáliának felajánlva. Sőt, a pestis tanács például itt a kápolna mellett, tehát jóval a város falon kívül a fertőző betegek számára még egy kis kórházat is felállított, amelyet később természetesen Szent Rókusról neveztek el. A pestis szobor állításnak egy érdekes és nem várt velejárója volt az ideiglenes vallási türelem a hívek között. A rettegett betegségtől ugyanis természetesen ugyanúgy félt minden vallás követője. És amikor elmúlt a járvány, az általában közadakozásból felépített szobrok adományozói között az összes hitfelekezet képviselője megtalálható. Ha hittek Szűz Máriában és a szentekben, hanem a betegség elmúlása miatt érzett megkönnyebbülés felekezeti hovatartozás nélkül megnyitotta a pénztárcákat. És ez is jellemző volt országszerte az egész Magyar Királyságban. Most az a kérdés, hogy amikor azt mondjuk, hogy Magyar Királyság, akkor valami egységről beszélünk. A szűkebb értelemben vett Magyarország az több mint 200000 négyzet km. A teljesen külön kormányzott Erdély, körülbelül 60000 négyzet km. Horvátország és Szlavónia együtt nem egészen 20000 négyzet km, és vannak a végig vitatott illetőségű határvidék, körülbelül 30000 négyzet km. Ezeket nagyjából összeadva jön ki a 320000 négyzet km. 1792-ben a Magyar Királyság területén, amelyik területileg különböző részekből áll. A Szűke Magyarországon, Horvátországban, Szlavóniában 49 vármegye van a korszak végén, és körülbelül 50 szabad királyi város. Rendkívül bonyolult lehetett egy ilyen összetett birodalom működtetése, amelyben Tuzzaknyinál is több nyelven beszéltek, és amelyben számtalan mindennapi gondot okozhatott például a használatban lévő mértékegységek sokfélesége. Ki tudja, hogy hány katonai csapat egység tévedt el e miatt a háborúkban? Vagy hány birtok vásárló érezhette magát becsapva a sokféle öl, hold, könyök, mérföld, láb, rőf, hüvelyk közepette? Nem is beszélve arról, hogy birtokvásárlás követően az sem mindegy, az áldomást a birodalom melyik részén érvényes Pintben, icében, cseberben, köbölben, messzében, vagy akóban számította fel a kocsmáros. Zsigmond és Mátyás egységesítési kísérletei után a hazai mértékegységek történetében a következő jelentős évszám 1715. Ekkor helyezték el itt Pozsonyban a régi városházán, amelyet most éppen tatároznak, az akkoról kezdve kötelezően használandó alapmértékegységeket. Itt a kapu jobb oldalán a körülbelül 2 méter hosszú Pozsonyi Öllátható. A baloldalon pedig a 78 cm-es Pozsonyi Rőf. Ezeket aztán aki erre járt, mondjuk egy botra nyugodtan átmásolta, és akkor hazavihette magával. És van itt még valami egy érdekesség, egy kés. Ez pedig azt jelzi, hogy a Pozsonyi polgároknak maximum milyen hosszúságú késük vagy tőrük lehetett. Ami ugyanis ennél hosszabb tőr, az már kardnak számít, és ugye kardja csak nemes embernek lehet. Egyébként a korábbi mértékegységek elnevezésének a többsége könnyen megfejthető, beszélő szó. A hüvelyk, az arasz, a könyök vagy a lábszavak értelmezése nem túl bonyolult. Az öl pedig körülbelül akkora távolság volt, amekkorát egy felnőtt ember a két karjával át tudott ölelni, innen a szó eredete. Na jó, hát nálam nagyon felnőtt emberre kell gondolni. Az a kérdés, hogy ez a 320000 négyzet km-nyi Magyarország, vajon milyen milyen viszonyban volt a szomszéd területekkel? Más szavakkal is egyszerűen megfogalmazva, milyen volt Bécsnek és Magyarországnak a viszonya a 18. században? Erre lehet adni egy rövid választ, ez a válasz úgy hangzik, hogy jó viszonyban volt, egy hosszú választ úgy hangzik, hogy rossz viszonyban volt. Tragikusan kezdődött. 1711-ben pestis járvány következtében elhunyt első József, és ebből következett az, hogy 1711-ben automatikusan a magyar trónra került 3. Károly. Azért volt automatikusan Magyar Király, mert 1687-ben a Magyarország Gyűlés még József életében lemondott a szabad királyválasztás jogáról. És ezzel a Habsburgok férfiágon Magyarország örökös királyai lettek minden további választási lehetőség nélkül. Így aztán első József 1711-es halálát követően 1712-ben ebben a gyönyörű Pozsonyi Koronázó templomban a magyarok új királyát, 3. Károlyt választás nélkül koronázták meg. Aztán 29 év múlva már kérdéses volt, hogy egyáltalán lesz-e koronázás itt a templomban. Hiszen Károly fiúörökös nélkül halt meg, és korán sem volt biztos, hogy a magyar rendek megkoronázzák a lányát, Mária Teréziát. De megkoronázták. Az ő fia, József viszont már el sem jött ide, hogy mint a kor többi magyar uralkodója, ugye fényes kísérettel bevonuljon ide a Szent Márton székesegyházba. Második Józsefet ugyanis semmit sem mást nem koronázták meg magyar királyá. Sőt még a koronázási ékszereket is elszállította Pozsonyból Bécsbe, és csak a halálának a napjaiban vitték a koronát Budára. Nem véletlen, hogy Józsefet Koronahíján kalapos királynak gúnyolták a magyarok. A csúcsnév forrása egyébként Ányos Pálnak egy 1781-ben kelt verse. Amelynek az erre vonatkozó sorai így hangzanak: iszonyú hatalom. Még ez nem volt nálunk, hogy korona nélkül lett volna királyunk. Miért gyermekségedben nem tudtuk felőled, hogy kalapos király fog lenni belőled. 1713 április 19-én Bécsben kihirdették az úgynevezett pragmatika szankciót. Következő országgyűlésen 22-23-ban elfogadták a magyar rendek a nőági örökösödést. Ezt nevezzük az magyar pragmatika szankciónak, de helyesebb, ha azt mondjuk, hogy az 1722-23-as egyes kettes törvénycikk lényegében a pragmatika szankció alkalmazása Magyarországra. Ez azt jelentette, hogy az akkori uralkodó harmadik Károly Magyarország természetesen örökös és koronázott királya. Az ő férfiági örököseit illeti a magyar trón, amennyiben azok nem lennének, akkor a leányai következnek, és ha azoknak sem lennének leány utódai, akkor átszáll az örökösödés a megelőző uralkodóra, első Józsefre, aki harmadik Károly bátyja volt. Ha neki sem lennének leány utódai, akkor pedig apjukra, első Lipótra. Most ez a törvény, ez a 22-23-as egyes kettes törvénycikk az, amely rendezi Magyarország és Ausztria viszonyát. Az uralkodói öröklési rend, a főhercegi rangsor tisztázása után ismerkedjünk meg egy korábban nem létező főméltósággal, amelyet két évvel a trónra lépése után adományozott 3. Károly. Egy közismert egyházi címről van szó, amit manapság gyakran rosszul használnak, amikor mondjuk a 14., 15. századi Esztergomi érseket herceg prímásnak neveznek. Pedig Magyarország első herceg prímása Keresztény Ágost szász királyi herceg volt. Akit 1707-ben megválasztottak Esztergomi érseknek. Ő azonban rangjához illő címet követelt magának, ezért kérésére 3. Károly Király 1714-ben hercegi címet adományozott a mindenkori magyar prímási, vagyis a katolikus egyház első számú vezetői rangjához. Ettől kezdve a Szent Római Birodalom hercege cím meg illette tehát a magyar egyház fejét, bár ez a hercegi cím nem egyházi, hanem világi rangnak számított. A herceg prímási címről egyébként még annyit, hogy használata 1947-től a többi nemesi ranghoz hasonlóan törvénytelen volt Magyarországon. Ráadásul négy év múlva az egyházjog is megszüntette, amikor 1951-ben 12. Pius pápa megtiltotta a főpapoknak világi címhasználatát. Ezért 1975, mint Szent József halála óta, hiszen ő ugye 1951 előtt kapta a herceg prímási rangot, tehát élete végéig használhatta. Szóval 1975 óta a magyar egyház feje nem herceg prímásnak, csak prímásnak szólítandó. 1740-ben kiderült, hogy a magyarok nem csak elvileg fogadták el az örökösödés új rendjét, tehát a Habsburgok nőági örökösödését, hanem a gyakorlatban is. Amikor is 1740-ben 3. Károly király 6. Károly császár meghalt, Európa egy sor olyan nagy hatalma és kisebb hatalma, amely korábban egyébként elfogadta a pragmatika szankciót, Mária Terézia Királyságát, birtokainak öröklését kétségbe vonta. Magyarország nem tartozott közéjük, sőt. 1741 júniusában fényes külsőségek között Pozsonyban Mária Teréziát megkoronázták. Ehhez az évhez és az országgyűléshez kötődik az a híres jelenet is, amelyik 1741 szeptember 11-én zajlott. A királynő, akinek az országában ekkor már benn volt a Bajor választó, akinek országán keresztül Sziléziát ekkor a poroszok már elfoglalták, aki ellen már fenyegetett Spanyolország és Franciaország, a magyarok segítségét kérte. A Pozsonyi várban hívott rendek pedig a híres jelenet során életüket és vérüket ajánlották. 1737 és 1756 között 20 év alatt Mária Terézia 16 gyermeket szült. Vagyis szinte folyamatosan volt otthon egy-két csecsemő. Így aztán akár igaz is lehetne az a legenda, amely szerint a porosz támadástól megriadt 24 éves királynő a kis Józseffel a karján lépett volna a magyar rendek elé segítséget kérni 1741 szeptemberében itt a Pozsonyi országgyűlésen. Ennek a megható jelenetnek a hatására ajánlották volna fel életüket és vérüket, vitam et sanguinem, itt a Pozsonyi várban a magyarok, akik persze az önzetlen felajánlásért cserébe az ősi kiváltságaik megerősítését kérték. Az elterjedt Bécsi pletyka szerint a Marcolla magyarok elé álló szép ifjú királynő még meg is csipkedte a féléves gyereket. Hadd sírjon egy kicsit, mert az olyan megható. Ez a számtalan festményen megörökített torok szorító családi jelenet azonban a gyermekét az ölében tartó Mária Teréziával a valóságban nem így történt meg. A rendek felajánlásakor ugyanis a kis József még Bécsben volt, és a porosz ostromzártól tartó királynő csak ezután hozta el őt a fenyegetett császárvárosból. Más kérdés, hogy a hálás Mária Terézia valóban bemutatta a gyereket a magyar főuraknak itt a Pozsonyi várban, bár csak hetekkel az ominózus országgyűlési határozat után. De hát a legendák már csak úgy születnek, hogy az események sorrendje valahogyan felcserélődik. Kétségtelenül szép jelent volt, és nem a szépség az érdekes, hanem az, hogy később a magyarok segítséget is adtak. 21600-22 katonát ajánlottak a királynőnek, továbbá teljes nemesi felkelést. És az ezt követő, illetve ekkor már zajló osztrák örökösödési háborúban a magyarok mindvégig részt vettek, később is ajánlottak segélyt, több magyar hadvezér tüntette ki magát. És részt vettek a magyarok a következő nagy háborúban is, amelyet Mária Terézia vívott. 1756-tól 63-ig, amíg a hét éves háborúban. A hét éves háború legnagyobb magyar hősének, Hadik Andrásnak a lovas szobrát, gondolom mindenki ismeri, aki sétált már itt a Budai várban. A szigorlatok előtt a környékbeli egyetemek hallgatói kabalából meg szokták simogatni a lónak egy bizonyos testrészét, egy réges-régi diák babona alapján, amely szerint a, hogy is mondjam csak szobor, hogy a lóheréjének nem csak a négylevelű változata hoz szerencsét. És közben ezek a diákok azt nem is tudják, hogy a ló gazdája, ez a fest húzár tábornok, két és fél évszázaddal ezelőtt elfoglalta Berlint. Nem hallottak róla? Elmesélem elképesztő a történet. A 18. század második felében már bocsánat, de így volt, ezen röhögött egész Európa. Tudni kell, hogy ez a Csallóközi kis nemes ragyogó karriert futott be a császári hadseregben. 37 évesen már tábornok volt. És az európai méretű hét éves háborúban, amikor a Sziléziai Had színtéren állomásozott, megtudta, hogy a porosz uralkodó a távoli Francia fronton tartózkodik, magára hagyva a fővárost. No, erre Hadik András kapta magát, meg a 4320 Husztárját, és elindult, hogy elfoglalja Berlint. 450 km-t tettek meg hat nap alatt, úgyhogy nappal elbújtak, és csak éjszakánként haladtak. Ráadásul a gyalogosokat a huszárok magukkal ültették a lóra. 1757 október 16-án megérkeztek Berlin kapujai elé, és Hadik azonnal követet küldött a városba, 300000 Tallér hadisarcot követelve. A városi tanács komolytalannak tartotta a követelést és kapásból visszautasította. Mire Hadik mérges lett, a tüzérséggel szétnövelte a városkaput, a huszárok fergeteges rohammal beviharzottak Berlinbe, és az 5500 fős helyi őrséget foglyul ejtették, majd most már kétszer akkora sarcot követeltek. A város vezetői már látták, hogy ez nem vicc, mindent megígértek és elkezdték összegyűjteni a hatalmas összeget. Az otthon maradt királynő meg a magyarok lovagiasságára appellálva könyörgött, hogy kíméljék meg a város lakosságát. Szóval kezdet a dolognak, olyan kalandozások kori hangulata lenne. Amikor hírre jött, hogy a városáért aggódó Porosz Király lóhalálában siet Berlin felmentésére. Igaz, hogy addig a városi tanácsnak állítólag csak 235000 Tallér sikerült összeszednie, de a nagylelkű és a bekerítéstől tartó Hadik kegyesen elengedte a maradék összeget. Már csak két tucat női kesztyűt igényelt még Mária Terézia számára személyes ajándékként, és egy nappal a város elfoglalása után, amilyen gyorsan jöttek, haza is vágtattak a magyar huszárok. A foglyaikkal, a hadiszarccal, amelynek egy részét hadig szétosztotta a katonái között. Na meg persze a két tucat finom Berlini kesztyűvel. Az egy nappal később lihegve Berlin felmentésére érkező poroszok nem is a hadicsart, a foglyokat, meg a kesztyűket sajnálták, hanem azt, hogy ez a Hadik az egész kontinens előtt nevetségessé tette őket Berlin megsarcolásával. Magát a főhőst, aki akkor persze még nem volt olyan idős és pocakos, mint ezen a 73 éves korában készült festményen, a történelem legnagyobb huszárcsínyének a végrehajtásáért a Mária Terézia Rend nagyszerűsítésével és Grófi címmel jutalmazták. Annak ellenére, hogy állítólag a rosszindulatú poroszok 24 darab bal kezes kesztyűt csomogoltak a királynőnek. De hát ezt valószínűleg csak a Berliniek találták ki, hogy utólag valahogyan tompítsák a hatalmas szégyent.
[21:14]nag háborúiban, az 1740-től 48-ig tartó örökösödési háborúban, és az ennek folytatásának is tekinthető 1756-tól 63-ig zajló hét éves háborúban. A magyarok mindvégig kiálltak Mária Terézia mellett. Egy mint, ha már itt Gödöllőn vagyunk a Gödöllői kastélyban, talán nem felesleges kiemelni azt, hogy a híres 1741-es jelenet megszervezésében kiemelkedő szerepet játszott Grassalkovich Antal. Grassalkovich Antal, ez az egykori ügyvéd szédítő karriert futott be a császári hadseregben. 30 évesen udvari tanácsos, majd kamaraelnök lett. 3. Károly bároja, Mária Terézia pedig Grófi rangra emelte. A királynő és férje 1751-edik évi látogatása néhány évvel korábban elkészült Gödöllői kastélyban hatalmas kegyet számított, és tulajdonképpen viszonzás volt Antal Grófnak az örökösödési háborúban nyújtott segítségéért. Habsburg uralkodó akkor már több mint 200 éve nem járt Budán. Grassalkovich ezért alaposan kitett magáért. Természetesen a saját lakosztályát alakította Mária Terézia számára, akinek itt ebben az úgynevezett márvány szobában a korona alatt állt az ágya. És bár augusztus 11-e lévén nyilván a legmelegebb nyárban zajlott a Királynői látogatás, de a hagyomány szerint a gróf sóval szórta fel az utat Pesttől Gödöllőig, hogy Mária Terézia lovasszánon érkezhessen a kastélyba. Ez a lovasszán, bár enyhén szólva rongyrázó gesztus ugyan, rendkívül mélyen ívódott a környék legendáriumába, de hát sajnos egészen biztos, hogy nem igaz. Most eltekintve a dolog fizikai nehézségeitől, hát most képzeljék el, hogy milyen hihetetlen mennyiségű sóra lett volna ehhez szükség. De hát egyébként is ez a Grassalkovich sokkal bölcsebb ember volt annál, mint hogy ilyen alpári módon hízelegjen a királynőnek. Mária Terézia ugyanis egészen biztos, hogy rossz néven vette volna ezt a fajta pocsékolást. Az osztrák módra szoruló, sok polgári allőrrel bíró királynő még az ennél enyhébb, bár pazarlóan fényűző mulatságokat is viszolyogva fogadta. Mint például a 70000 gyertyával nappali fénybe borított kastélykert látványát. A környékbeli népnek azonban a kastélyban felszolgált fantasztikus vacsora, a lovas nemes ifjak sok száz méteres sorfala és a tükrökkel megsokszorozott mécsesek ezreinek a látványa, annyira fényűzés és netovábbját jelentette, hogy ebbe még a són való szánkózás is belefért, mint az elképzelhetetlen luxus legfelső csúcsa. Magyarul egyszerűen kitalálták. Talán még egy kicsit büszkék is voltak rá, hogy annyira gazdag volt a Gödöllői vendéglátás, hogy a mikrofonklám még augusztusi havat is varázsolt Mária Terézia elé. A legenda olyan mélyen él a köztudatban, hogy akár hiszik, akár nem, az egyik Magyarországi múzeumban, itt Vaján, ahol amúgy egyébként úgy tartják, hogy a szánkó hajtója a Vaj család egyik tagja volt. Szóval itt kiállítási tárgyként szerepel a múzeumban ez a bizonyos szánkó, amelyik a királynővel húzott volna a nem létező havon.
