Tatárjárás, Az Ország Újjáépítése, A Muhi Csata 1241 - [HU] - Tökéletlen Történelem - [TT]

[0:00]Sziasztok! Ez itt a tökéletlen történelem, és ma a tatárjárás hihetetlenül izgalmas történetét meséljük el nektek. A 13. század nagy változást hozott Kelet-Európa népei számára. Az addig önálló államoknak vagy kisebb nomád életmódot folytató törzseknek szembe kellett néznie a mongol birodalommal. A birodalom kialakulása Temüdzsin nevéhez fűződik, aki legyőzve vetélytársát, egyesítette a mongol törzseket, és felvette a Dzsingisz, vagyis világhódító nevet. A mongol társadalomra a 12. században még a nomád életforma volt jellemző, halászattal és vadászattal kiegészítve. A nemzettségek törzsekbe tömörültek, amelynek az élén a legtekintélyesebb nemzettségfő, vagyis a kán állt. Dzsingisz, hogy megszüntesse a belső széthúzó erőket, ezeket a kereteket felszámolta és megszervezte a tizedekből, századokból, ezredekbből és tízezredekbből álló katonai államot. Ezután azonnal hódító hadjáratra indultak, elfoglalták Észak-Kína egy részét, betörtek Indiába és Közép-Ázsiába, majd szétverték a nomád kunok és alánok törzseit. Gyors és rendkívül mozgékony lovasságuk összehangoltan és rendkívül fegyelmezetten csapott le. A mongol támadások velejárója volt az ellenség megfélemlítése, a harcképes lakosság kiirtása és terrorizálása. Dzsingisz kán 1227-ben bekövetkezett halála után fia, Ögödej lett a vezető. A birodalom kiterjedése ekkora elérte a Volgát és Irán keleti területeit. Dzsingisz másik három fia egy-egy Uluszt, vagyis országrészt kapott a területből, de elszámolással tartoztak Ögödejnek, a nagykánnak. A kelet-európai területeket hamarosan Dzsingisz unokája, Batu kapta meg, aki azonnal hozzá is látott, hogy növelje azokat. Nyugat felé indulva először legyőzték a kunokat, bolgárokat, majd 1238-ban elfoglalták Moszkvát. 1240-re bevették Kijevet is, mire a környező orosz fejedelmek is meghódoltak a mongolok előtt és rendszeres adót fizettek nekik. Batu a neki juttatott területekből megszervezte az Arany Horda Kánságát, ahol utódai a 14. század közepéig stabilan uralkodtak. Bármilyen különös is, de Kelet-Európa népei a közelgő tatár veszéllyel mit sem törődtek. Csak az 1230-as évek közepére vették egyáltalán tudomásul, hogy a tatár horda feléjük tart. Magyarország eközben új királyt koronázott, IV. Béla személyében. Az új király felte tett szándéka az volt, hogy a magyar királyok régi, erős kezével uralkodjon. Ezért trónra kerülése után az első dolga az volt, hogy eltávolítsa apja híveit, és helyüket hozzá hű urakkal töltse be.

[4:03]A királyi hatalom keménységét az is jelezte, hogy megtiltotta, hogy jelenlétében bármelyik főúr le merjen ülni. És hogy ennek az intézkedésének még nagyobb nyomatékot adjon, a főúri tanács székeit el is égettette. Elrendelte továbbá azt is, hogy a nemesek csak királyi kérvény útján terjeszthessék be ügyeiket. Eddig ugyanis személyesen járulhattak az uralkodó elé ügyes-bajos dolgaikkal. Ezután írásos kérvényt kellett beadniuk, és csak a valóban fontos ügyek jutottak el a királyhoz. 1235-ben a keleti magyarok felkutatására indult útnak Juliánusz barát, Domonkos rendi szerzetes, három társával együtt. Az expedícióból csak maga Juliánusz ért célba, és a Volga mentén megtalálta a magyarokat. Bár a két nép szétválása óta több mint 500 év telt el, mégis meg tudta értetni magát magyar nyelven. Juliánusz barát tőlük hallott először a fenyegető tatár veszélyről, és visszatérve Magyarországra a királyt és a pápát is tájékoztatta útjáról és a közelgő tatár fenyegetésről. 1237-ben újabb Domonkos rendi expedíció indult a keleti magyarokhoz, hogy keresztény hitre térítsék őket. A szerzetesek azonban csak Szuzdalig jutottak, mert Batukán hadai időközben megindultak Oroszország ellen, és útközben megsemmisítették a keleti magyarokat is. Soha többé nem sikerült a nyomukra bukkanni. A Szuzdali fejedelme birtokában lévő levélben Batu ezt írja a magyar királynak: Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz alám vetned magadat, mégis jobb és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem. Az üzenettel azonban negyedik Béla nem foglalkozott, pedig a tatár veszélyről más forrásból is értesült. 1239-ben bebocsátást kért az uralkodótól kötemény kun fejedelem, mivel csatát vesztett a tatárok ellen. A fejedelem ígéretet tett arra, hogy ő és egész népe felveszik a keresztény hitet, valamint, hogy mindenben együttműködik a királlyal. A király örömmel fogadta őket, mert növelni akarta velük az ország haderejét, és belső bázisát is gyarapítani akarta. A kunok befogadásával tovább éleződött az ellentét a király és az előkelők között. A kunok még mindig nomád életformát folytattak, és rengeteg állatukkal kárt tettek a vetésekben, szőlőkben.

[7:25]Vad és zabolátlan viselkedésükkel felháborodást váltottak ki. Sokan gyanakodtak is rájuk, azt hitték, hogy a mongolok küldték őket előre, hogy kikémleljék a magyar erőviszonyokat. Az előkelők támogatását a király tehát épp akkor vesztette el, amikor a leginkább szüksége lett volna rá. A mongol fenyegetést csak Kijev 1240-es eleste után kezdték komolyan venni, ekkor a király személyesen felügyelte az előkészületeket. A határon akadályokat és torlaszokat emeltek. A tatár sereg három irányból támadt Kelet-Európára. A jobb szárny Lengyelországot vette célba, a bal szárny Erdélyen keresztül tört rá Európára, míg a fősereg Batukán vezetésével a Vereckei-hágón keresztül egyenesen Magyarország szívét vette célba. Március 12-én gond nélkül győzték le Tomaj Dénes nádor seregét a Vereckei-hágónál, aki majdnem az összes emberét elvesztette. 17-én elfoglalták és kirabolták Vácot, megsemmisítve Csák Ugrin kalocsai érsek seregeit is. A tatár előőrsök csak hamar Pest határába értek. A gyors tatár sikereket látva a népharagja a kunok ellen fordult, akiket azzal vádoltak, hogy összejátszanak a tatárokkal. A tömeg meglincselte Kötyönyt, akinek a népe ezt látva kivált a magyar seregből és fosztogatva, gyújtogatva elhagyták az ország területét. Negyedik Béla hiába fordult az európai hatalmakhoz segítségért, sem a pápa, sem a német-római császár nem segített, mivel éppen az egymással folytatott csatározás kötötte le minden erejüket. Miután a kunok is kiváltak a seregből, nyilvánvalóvá vált, hogy a királynak egyedül kell szembenéznie a tatár seregekkel. A döntő csatára a Muhi falu melletti pusztán került sor. A Sajó torkolatvidékének sík szakaszát foglalták el, ami súlyos taktikai hibának bizonyult, mivel a tatárok a folyó túlpartján egy kisebb fajta magaslaton táborozott le.

[10:07]Innen jól megfigyelhették a magyarokat. A magyar sátrak olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy a sátrak kötelei lehetetlenné tették a belső közlekedést. Az egész tábort pedig szekerekkel vették körül. Batu a magaslatról letekintve meg is jegyezte: A magyarok nyájmódjára szűk akolba zárták magukat. A tatár támadás 1241 április 10-éről 11-ére virradó éjjel indult meg. Át szerettek volna kelni a Sajón, de ezt a magyarok sikeresen megakadályozták, a csapatokat visszaverték. Mivel a legtöbben meg voltak győződve, hogy ennyi volt a csata, lefeküdtek aludni. A tatár fősereg ekkor támadásba lendült, átkeltek a folyón, és minden oldalról körülvették a magyarok szekértáborát. Igazi ütközetre nem került sor, mivel Batuék egyszerűen halomra nyilazták a bezárt magyar sereget. A veszteségek hatalmas volt. Az ország teljes vezérkara, a nádor, az országbíró, mindkét érsek, számos egyházi és világi főúr vesztette életét. Az uralkodó csodával határos módon megmenekült, annak ellenére, hogy a tatárok vadásztak rá. Váltott lovakkal nyugatra menekült, hogy onnan kérjen segítséget. Előbb Frigyes osztrák hercegtől kért segítséget, aki kihasználva szorult helyzetét, elfoglalt három nyugati várhegyet. Innen a király Zágrábba ment, majd a horvátországi Trogír várába menekült, ahol segélykérő levelekkel árasztotta el Európát, sikertelenül. A csatát követően a tatár sereg Pestre támadt, és kiegészülve a bal és a jobb szárnnyal, felhatóságuk alá vonták az ország nagy részét. Előrenyomulásukat csak a Duna állította meg, de csak 1242 januárig, amikor is a befagyott folyón át tudtak kelni. Felégették Budát, elfoglalták Pécset és Szegedet, azonban a magaslatokra épült várakat, mint Esztergom, vagy Pannonhalma, nem tudták bevenni. Magát a királyt is ostromolták Trogír várában, azonban 1242 tavaszán váratlanul abbahagyták az ostromot és elvonultak az országból. Ez többféleképpen is magyarázható. A mongoloknak szokása volt, hogy nem foglalják el azonnal a kiszemelt területet, hanem csak előkészítették egy későbbi hódítást. Valószínű lehet az is, hogy Batu, Ögödej nagykán halálhíréről értesülve, jelen akart lenni utódja megválasztásánál, mivel ő is a megüresedett trónra pályázott.

[13:32]A tatárpusztításról részletesen beszámol Rogerius mester, siralmas ének című munkája. Innen tudjuk, hogy a tatárok az útjukba kerülő településeket kifosztották, felgyújtották és lakósaikat kegyetlenül lemészárolták. A temetetlen halottak hamarosan járványokat kezdtek terjeszteni és éhínség ütötte fel a fejét. Az emberveszteséget 15-től 50% közé tehetjük, az alföldi területeket a tatárok végigpusztították, a Dunán túli területekre a pusztítás kevésbé terjedt ki. Ennek ellenére az ország hamar magához tért. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Negyedik Béla felülvizsgálta a tatárjárás előtti politikáját. Felismerte, hogy változtatni kell a nemesekkel szembeni ellenséges és elutasító bánásmódján. Bőkezű birtokadományozásokba kezdett, amit megfelelő számú és megfelelő fegyverzetű katona kiállításához kötött. Az adományozásokkal sikerült kialakítani egy királyhoz hű főúri réteget. A bárók így nagyon megerősödtek, és a Szent István által létrehozott királyi vármegyék kezdtek átalakulni nemesi vármegyékké. Vezetésükben a király által kinevezett ispán mellett a nemesség választott vezetői is helyet kaptak. Ők voltak a szolgabírók. Létrejött tehát az egységes nemesség és ezzel párhuzamosan az egységes jobbágyi réteg is. A támadás másik fontos tanulsága az volt, hogy a hajdani földvárak már elavultak. Az országban állt néhány kőből épített erődítmény, ezt a tatárok nem tudták bevenni. A király tehát tudatos várépítési folyamatba kezdett, és a nemeseket, valamint az egyházat is erre ösztönözte. A tatárjárás előtt alig 10 kőből épített várát az országban, a király halálakor pedig több mint 100. Ekkor épült fel Visegrád és Budavára. A király ezen kívül megerősítette a Vereckei-hágót is. Az erődítmények másik típusát a fallal kerített városok képviselték, amikből a tatárjárás előtt alig kettő-három volt Magyarországon. Negyedik Béla tudatos várospolitikába kezdett. A települések kiváltságokat kaptak. Például vásártartás joga, saját önkormányzat és évi egyösszegű adófizetés. A század végére több mint 20 ilyen kiváltságos város jött létre az országban. Mivel a tatárok a lakosság nagy részét kiirtották, és sokan el is menekültek a vész elől, sok volt az elnéptelenedett terület. A király ezeket a lakatlan területeket újra be szerette volna népesíteni. Jászokat, németeket és megbékített kunokat telepített ide. A kunok nemesi kiváltságokat kaptak, cserébe viszont katonai szolgálattal tartoztak a királynak. A király ezen kívül növelte a páncélos nehézlovasság számát, amit nomád íjász könnyűlovas csapatok egészítettek ki. Negyedik Bélát az utókor második honalapítóként emlegeti. Nagysága abban rejlett, hogy képes volt tanulni korábbi hibáiból. Rugalmasan, energikusan fogott hozzá az ország újjáépítéséhez, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy Magyarország a 13. század végére a térség legerősebb államává váljon. Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és ha szeretnél még további izgalmas történeteket látni, iratkozz fel, és kapcsold be az értesítéseket is. Kommentben pedig írd meg, melyik volt a kedvenc részed a videóból, és mit látnál még szívesen ezen a csatornán. Találkozunk a jövő héten. Sziasztok!